Az első számú visszatartó erő akkor, amikor szóba kerül, hogy meglátogass egy jógaórát. De honnan is fakad ez a gátló hiedelem aminek alapján mindenki úgy gondolja, hogy a jógaórán való részvétel alapfeltétele a hajlékonyság?
Egyáltalán mi számít hajlékonynak? Relatív. Ha be tudod kötni a cipőd anélkül, hogy nyekegnél akkor már hajlékony vagy. Ha le tudsz hajolni különösebb bemelegítés nélkül, akkor hajlékony vagy. Ha ki tudsz szállni mondjuk a kocsiból nyögés nélkül, akkor hajlékony vagy. …stb. Most mondtam pár olyan dolgot ami akár önbizalmat is adhatna (vagy éppen tovább csökkentette :D) de mégis mást látsz a közösségi médiában, ha rákeresel a jóga szóra… Szándékosan emeltem ki vastaggal a két kifejezést, amit a továbbiakban kicsomagolnék.
Insta pózok
Óra közben néha be szoktam dobni egy-egy kihívásokkal teli póznál, hogy „mehet az Instára”. Az igazság az, hogy ha még csak a jóga fizikai rétegét kapargatjuk is, már szembetűnhet, hogy a jóga szilárd alapjait adó ászanák nem feltétlenül látványosak, sőt esetenként unalmasak. Mégis ezek adják az alap óra 80%-át, (nálam is). A maradék 20%-ot ami nehezebb és komolyabb fizikai alapot kíván, nevezhetjük most csúfolva Insta pózoknak. De igazából a közösségi média 80%-a ezzel a 20%-kal van tele. Azaz mit látsz újonnan érdeklődőként? Azt, hogy ez a JÓGA. Repkednek a repülő galambok, kárognak a csavart varjak és mosolygós, spárgázó emberek már-már „belealszanak” olyan elképesztő pózokba, amitől a halandó válla/térdre tőből csavarodna ki.
Miért ezt fotózzák?
Merő álszentség lenne azt állítani az oldalam kezdőlapjára kattintás után, hogy a szépen fotózott, nehéz ászanák az ördögtől valóak lennének. Elsősorban oktatói oldalról marketing funkciójuk van. Nyilván azért az oktató próbál magából mutatni „ki mit tud” jelleggel olyat ami őt jellemzi. Keresi ő is a kihívásokat, feszegeti határait. Mint a piacon, itt vagyok, ezt tudom, válasszatok engem. Erre alapvetően kétféle azonnali reakció van. Egyik a röviden „aztaaa” reakció, ami fogalmazzunk úgy, hogy perspektívát mutathat a gyakorlónak, ösztönözheti a fejlődésre. A másik reakció pedig az ami akár el is rettenti a gyanútlan kezdőt. Ez pedig a „kicsi vagyok, béna vagyok”, azaz az ember önbizalomhiánya felerősödik a képeket látva, mondván nem akarom kinevettetni magam és inkább el sem megyek jógára.
A valóság
Meglátva a nehéz ászanákat az új érdeklődőként azt gondolhatod, hogy az órán 90 percig ez történik amit a képen látsz és KÖTELEZŐ elvégezni a gyakorlatokat, különben a nevetség tárgyává válsz. Azonnal átfut az agyadon ez a jelenet és máris elmegy a kedved attól, hogy kipróbáld magad. A valóság viszont ennek a szöges ellentéte.
Az igazság az, hogy:
- nincs kötelező gyakorlat, minden pózt (akár könnyítve) a tested adottságaihoz igazíthatsz.
- sok a visszatérő alap ászana ami majd felkészít a nehezebb pózokra, ha szeretnéd
- nem nevet ki senki, én nevetek magamon eleget, ha úgy adódik 😊
- nem kell hasonlítgatni magad senkihez, mindenki egyedi adottságokkal rendelkezik és ki tudja hány év előnyben van
- teljes életet élhetsz anélkül is, hogy pl. bármikor fejenállnál
- mindenki magára figyel, az „életéért küzd”, koncentrál, nem fog veled foglalkozni
- nem számít, ha nem vagy elég hajlékony
- én sem vagyok az 😀
Ettől függetlenül teljesen természetes, ha nyomorultnak, bénának, esetlennek érzed magad mert ez is emberi tulajdonság. Ez egyébként meg fog történni 3-5-7 év gyakorlás után is, csak szólok. A jógaórán nekem sok dolog mellet az is feladatom, hogy létrehozzak egy biztonságos teret, ahol büntetlenül lehetsz akár nyomi is anélkül, hogy rosszul éreznéd magad. Majd elérsz egy olyan pontra ahol téged sem fog érdekelni, hogy nem vagy elég hajlékony, elég erős. Mert a gyakorlás mellékhatásaként szépen le tudod vetkőzni azt az önbizalomhiányt ami gátol…bármiben.
Namaste,
Szabi

